Az utolsó, vagy utolsó előtti bejegyzés Dominique Fung műtermével kapcsolatban, a tényleges műterem. Azt is lehet mondani, van tágabb és szűkebb értelemben vett, külső és belső műterem.
A belső műteremhez tartozik, melyik festő hogyan és mit fest, miért?! A külső, pedig tágabb értelemben a festészettel kapcsolatos tevékenységek, tényleges munka, marketing, kiállítások, szűkebb értelemben pedig maga a tényleges műterem, az a tény, ahogyan kinéz.
Egyszer láttam egy zseniális festményt "Műterem" címmel. A festő egy nagyon stilizált, omladozónak tűnő üres helységet ábrázolt. Az eredeti vásznat még meg is toldotta egy illeszkedő, de széleségében kisebb vászonnal, mivel állítása szerint, festés közben rájött, hogy nem fért el...
Első nekifutásra azt mondtam, a semmit, egy bizonytalan , üres, puszta helységet, amit a fehér és némi szürke árnyalattal felvázoltak, minek bővíteni?!
Azután persze megjelent a válasz! Ez a "műterem" időben és térben kiterjedt. Ebben a műteremben folyamatosan történik és tova tűnik valami, nyitott vagy zárt potenciál, a bármi megtörténhet és bármivel feltölthető. Fordított módon egy ilyen műtermet ábrázolt Sándorfi István, nagyon sok alkalommal, az elfoszló, tova tűnő modelljeivel.
Sándorfi fetmény
Dominique Fung műterméről, most már mi is eléggé sokat tudunk. Amikor ránézünk adott pillanatot rögzítő fényképre, akaratlanul is betódul tudatalattiba egy rakás információ, amit nem biztos, hogy valaha is tudatosítunk.
